Történetünk valamikor január derekán kezdődött. Odakint még javában dúlt az esős, szutykos magyar tél, mi pedig már azon gondolkodtunk, hogyan hozhatnánk csak egy kicsit is közelebb a motoros szezon kezdetét. Arra jutottunk, hogy valamelyik mediterrán országban kellene kanyarogni egy jót, valamikor a tavasz beköszöntével. Választásunk Olaszországra esett, egyrészt a látványosságok, másrészt a kitűnő konyha, harmadrészt a relatív közelség miatt. Mivel a négyfős baráti társaságban (Öcsi, Kovax, Zola és jómagam) már adott volt egy hosszú távú fuvarozásra átalakított Mercedes Sprinter kisbusz, azt terveztük, hogy ezzel visszük le a gépeket Itália fővárosáig. Ennek a megoldásnak főleg anyagi okai voltak, hiszen az oda-, és visszaút 2700 kilométere igencsak igénybe vette volna pénztárcánkat mind üzemanyag, mind gumikopás szempontjából (az ülőgumókról már nem is beszélve). A buszos utazás egyetlen hátulütője az volt, hogy nem fértünk be a Sprinterbe mindannyian, két főnek repülőre kellett ülnie. Mivel a szervezést idejében elkezdtük, relatíve olcsón (fejenként kb. húszezer forintért) tudtunk foglalni fapados repjegyet a Budapest-Róma útvonalra. Mivel Öcsié volt a busz és mi már pelenkás korunk óta ismerjük egymást, egyértelműnek tűnt, hogy ketten fogjuk levinni a rakományt az örök városig. Kovaxnak és Zolának a könnyebbik út jutott (a felmerült logisztikai költségeket egyébként korrekt módon összeadtuk és elnegyedeltük).
A motorok (az indulás előtti napon történő) rögzítése amúgy kabaréba illő jelenet volt. Órákig próbálgattuk, hogy melyik motort hova tegyük a buszban, és hogyan rögzítsük azt le. A saját motor felrakásakor érdekes módon mindenki hosszú ideig aggodalmaskodott, amíg viszont a többiek motorján volt a sor, általában a "jól van az már, hát csak nem dől el" vélemények hangzottak el. A végén persze mind a négy gép (Monster S4R, Hornet 600, ER-5, R6) a helyére került, spaniferekkel lekötözve, az érzékenyebb részeken szivacsokkal és párnákkal kibélelve.
Az indulást április 21-re időzítettük. Sajnos én csak az indulás délutánján, a munkából hazarohanva pakoltam össze a cuccaimat és így meglehetősen fáradtan indultam neki a több, mint 1300 kilométeres útnak. Az odavezető út nagyjából eseménytelenül telt, csupán Bologna környékén kaptunk egy (ahogy Rátóti Zsolt mondaná) kétvonalas ködöt. Hajnaltájt egy benzinkútnál belekóstoltunk az igazi olasz capuccino-ba, majd továbbhaladtunk Róma felé. A felkelő nap sugarai lassan kezdték megvilágítani a gyönyörű mediterrán növényzetet és az autópályát szegélyező sokszáz éves építményeket.
A két lókötőért persze még be kellett menni a Róma melletti Ciampino reptérre. Kovax előző este szétcsapta magát egy buliban, így kicsit másnaposan és fáradtan várt ránk Zola társaságában a reptér parkolójában. Innen első utunk Róma melletti szállásunkra, Velletribe vezetett. Ez az apartmanház őrzött parkolóval rendelkezett, ami számunkra a busz biztonságos tárolása miatt volt fontos. Utunkat ugyanis nem csillagtúra, hanem körutazás jellegűre terveztük. Róma mellől indulva (és a buszt hátrahagyva) be akartuk járni Nápoly környékét (az Amalfi-Sorrento-Positano részt), majd onnan átmotorozni Marateába. Ezt követően átmenni a keleti partra Vieste városába, és onnan a hét végére visszaérni Róma melletti szállásunkra.
Mire kipakoltuk a motorokat a buszból, jócskán benne voltunk a vasárnap délelőttben. Lévén, hogy aznap MotoGP futam volt, nekiindultunk keresni egy helyet, ahol van televízió és közvetítik is a futamokat. A szomszédos olasz városkában, a "Formula One Bar" nevű helyen néhány sör társaságában aztán végig tudtuk követni a nyolcadliteresek futamát. Mivel a verseny végére már mindenki farkaséhes lett, átmentünk egy hangulatos étterembe, hogy belekóstoljunk a talján ízekbe. Érdekes volt látni, hogy a helybéli olasz családok hogyan töltenek el egy vasárnap délutánt rokonostul-unokástul az árnyékos kerthelységben jó olasz borokat és kitűnő "pasta"-kat kóstolgatva és közben jókedvűen beszélgetve. Állítólag a vasárnapi ebéd inkább éttermi jellegű arrafelé, ellentétben a hazai módival.
Kis szundikálás után aztán csak nem bírtuk ki, hogy aznap ne motorozzunk, úgyhogy felpattantunk a gépekre és lemotoroztunk Anzióba és megnéztük a naplementét.
Már az első kilométereken éreztük, hogy ez nem az a közlekedési morál és kultúra, mint amit otthon megszoktunk. Sokkal erőszakosabban, ugyanakkor több odafigyeléssel közlekednek arrafelé az olaszok. Az eredmény pedig egy sokkal gördülékenyebb, tempósabb forgalom, amelyben a motorosok sincsenek életveszélyben. Anzióban még kerültünk egyet, megnéztük a helyi kikötőt, majd visszamotoroztunk a szállásra. A rövid, ámde ízletes vacsora után nem sokkal nyugovóra tértünk.
Folytatása következik...