2006.12.25. Micsoda veszteség

Roland írta,
21 óra 27 perckor,
Zene témakörben.
Hetvenhárom éves korában, december huszonötödikére virradóra egy tüdőgyulladás szövődményeinek következtében meghalt James Brown amerikai énekes, akit a soul keresztapjaként emlegettek, de nem csak ebben a műfajban alkotott. Brown életével, zenéjével, színpadi jelenségként, botrányhősként és büszke feketeként is hatalmas hatással volt (különösen az amerikai) zenére és populáris kultúrára. Michael Jacksontól Beyoncéig sokan köszönhetik neki, hogy lerakta az út alapjait, amin magasra juthattak. Brown az akkori társadalom számára is elfogadható fekete öntudat egyik hírnöke is volt.

James Brown az utolsó pillanatokig aktív maradt, tavaly értetlenkedve utasította vissza a visszavonulására vonatkozó kérdéseket, mondván, ugyan mit is tudna csinálni, ha nem a színpadon, vagy a stúdióban lenne. Ügynöke szerint csak a hétvégén, miután egy rutinellenőrzés után a fogorvosa teljes kivizsgálásra küldte, látva állapotát, jött rá, milyen beteg is valójában. A hozzáállás nem szokatlan tőle, 2004-ben prosztatarákot diagnosztizáltak nála, akkor egy új lemezzel ünnepelte a hírt. Mr. Dinamitot, ahogy a szakma nevezte, csak a halál tudta megállítani.


James Brown a nagy gazdasági válság idején született az abban az időben különösen rossz helyzetben levő Dél-Karolinában. Korai éveit az utcán töltötte, s ez a tapasztalat meghatározta világszemléletét. Tizenhat éves korában egy fegyveres rablás után tartóztatták le, a nevelőintézetben találkozott későbbi zenésztársával, Bobby Byrddel, akivel először Gospel Starlightersben alkottak együtt. Egy évet várni kellett, míg az időközben Famous Flames névre váltó csapattal, melyben Brown sötétebb és ritmikusabb zenét hozó hatása egyre erősebben érvényesült, összehozzták első nagy slágerüket, a Please, Please, Please-t.

Nagy idejét a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek közepéig élte, bár a James Brown-hangzásra, az improvizációkkal teli, zeneileg is egyre erősebb, a gospelt elhagyó zenére már az anyagi sikert is meghozó 1961-es Night Train idejére rátalált. A zene időközben egyre sokrétűbb (még kürtök és nagy háttérkórusok is beléptek), s a Johnny Cash Folsom börtönben felvettje mellett minden idők egyik legjobb élő lemezének tartott Live At The Apollo, majd az utána következő Papa's Got A Brand New Bag és persze a talán legismertebb száma, az I Got You (I Feel Good) hatalmas anyagi sikert is hozott neki. Brown ügyes befektetőnek is bizonyult, számtalan benzinkút, étterem sőt, rádióállomás tulajdonosává vált, s már csak privát repülőgépén közlekedett. Eddigre Brownt már jelenségként tartották számon Amerikában, a kemény, gyakran instrumentális funklemezei a mai napig megszólalnak a hosszabb utakra induló autókban.

Miközben hozta az amerikai álmot, a fekete öntudat vállalható, társadalmilag széles körben is elfogadott hirdetőjévé vált, s mint a feketék és fehérek számára egyaránt hiteles figura, jelentős szerepe volt abban, hogy az 1968-as Martin Luther King gyilkosság után nem törtek ki afféle faji villongások és háborúk, melyek a kor Amerikájában nem voltak ritkák. A gyilkosság után Bostonban tartott koncertet, melyben Brown csendes gyászra, a felelősök megkeresésére és a társadalmi berendezkedés felülvizsgálatára intett, az egész USA élőben hallotta. Az elnök, Lyndon B. Johnson külön fogadáson köszönte meg szolgálatát.

A nyolcvanas évekre Brown karrierje lefelé indult, amin persze nem azt kell értenünk, hogy már csak egy lakókocsi bérlésére maradt pénze, de az egyre nagyobb teret nyerő diszkó, majd az MTV alakította popkultúra már kiszorította az idősödő énekest az aktuális szupersztárok mezőnyéből. Ironikus, hogy az akkori és későbbi generációk szupersztárjai pont ekkor kezdték felfedezni. Public Enemy, NWA, Ice Cube, Dr Dre, Easy-E, Nas, Prince, De La Soul, Massive Attack, Beastie Boys és Sinead O'Connor - csak egynéhány azok közül, akik Brown zenéjét, vagy akár hangját felhasználták számaikban. Önimádatát és a koncertenként előre megjósolható átlag 15-20 percnyi öntömjénezését pedig azóta is másolja gyakorlatilag az összes hip-hopper. Mindezekkel együtt élete végéig aktív maradt, az R&B listákon folyamatosan ott szerepelt egészen a kilencvenes évek elejéig. Sosem lett kifakult sztár, mindig magát adta és mindig megtalálta a maga közönségét anélkül, hogy önmaga nosztalgia-karikatúrájává kényszerült volna válni.

A nyolcvanas évek végére-kilencvenes évek elejére aztán főleg már csak bizarr hírekben találkozhattunk vele, egy angyalporral töltött hétvége után egy biztosítótársaság gyűlésére sétált be '88-ban, egy shotgunt fényesítgetve, ebből hosszas autós üldözés kerekedett, 1992-es, rádióban bemondott hamis halálhíre viszont számtalan dal születését hozta, immáron a szárnyait bontogató amerikai house és technokultúrában. Aztán negyedik felesége hívta rá vagy féltucatszor a rendőrséget. Szerepelt a Blues Brothers 2000-ben és a Miami Vice-ba is beugrott egy szerepre.

James Brown 2006. december 25-én a kora reggeli órákban halt meg. Termékeny életet élt, hat gyerek, négy házasság, tízen felüli letartóztatás, csaknem félszáz dal a Billboard sikerlista első százában, és ez a leltárnak csak a legeslegeleje.

Öt dal, amelyről eszedbe juthat, ki is volt James Brown

1. I Got You (I Feel Good)
Az 1965-ös felvétel az egyetemes bulizási kedv nélkülözhetetlen jelképe. Nincs az a szórakozóhely, ahol megütközést keltene, ha megszólal. Az angol "floorfiller" kifejezés (magyar jelentése: a szám, amelynek kezdő taktusaira azonnal megtelik a táncparkett) legjobb példája. Ha van is ember, aki nem hallotta még ezt a számot, annak nincs esélye, hogy ezt a cikket olvassa, mert lakóhelyén minden bizonnyal nincs áramellátás.

2. Sex Machine
Brown zenei örökségének egyik leglényegesebb darabja az ütemtelen nyögések, rikoltások és hördülések hangszerként való használata, többek között e számban is nyomon követhetően. A Sex Machine örökké versenyben marad a legjobb, szeretkezés közben hallgatandó számok nem-hivatalos bajnokságában. 8-10 éve egy autóreklám hozta volna ismét divatba, ha valaha is kiment volna a divatból - mindenesetre azóta mondogatják úton-útfélen, hogy "Gerappa" (Get up, get on up az 1970-es dal első sora).

3. Say It Loud, I'm Black and Proud
Az 1968-ban, a polgárjogi mozgalmak egyik legfontosabb évében megjelent dal a fekete büszkeség egyik himnusza lett s egyben Brown ösztönös, az utcán szerzett társadalmi felelősségtudatának is legfontosabb példája. Nem az az ember volt, akit középiskolai osztályfőnökök szívesen állítanának példaképként diákjaik elé, de e dalával valószínűleg többet tett a világ jobbításáért mint sokan, akiket igen.

4. It's a Man's Man's Man's World
Végre egy lassabb szám is az életműből. A bluesosabb hangulatú 1966-os dal a férfi nő iránti örök vágyáról szól. Jól példázza a nőket imádó, de némelyiküket alkalomadtán megerőszakoló vagy megverő Brown életszemléletét: a nők szerepét és legfőbb erényét elsősorban abban látja, hogy a férfinak szükségük van rájuk. Ez a dal mindenesetre inkább szerelmes mint erőszakos hangulatban készült, így nyugodtan táncolhatunk rá bűntudat nélkül.

5. Papa's Got a Brand New Bag
Brown fő specialitása mégiscsak a fáradhatatlan bulizás volt, ez a dal is csupán erről szól: a táncról, de senki ne a szalagavató palotás-kompozícióira gondoljon.

Forrás: [origo]



Hozzászólások
Godfather mondta [2007.01.02. 23 óra 07 perckor]:

Rest in peace!




Ha mondandód van...

Tagként kell belépned ahhoz, hogy hozzászólhass a bloghoz.