Milestone.hu -
 


Roland írta,
3 óra 39 perckor,
Motor témakörben.
Ez volt az els? szalonban vásárolt biciklim. A Cagiva beszámításával elég jó áron jutottam a géphez a ceglédi Suzuki kereskedésben. Mikrobusszal szállítottuk haza, a tél kell?s közepén. A 125-ös után úgy éreztem, hogy ez már tényleg "nagy vas", teletankolva ha jól emlékszem 230 kg körül volt. A bejáratás jól sikerült, max 6000-es fordulat az els? ezer kilométerig. Az els? szervízt a Motorrad végezte, teljesen meg voltam velük elégedve. Ezután a blokk érezhet?en fellazult, a váló, stb. sokkal könnyebben járt, jobb volt vele motorozni. Ezután még 1600 km-ig csak 9000-es fordulatig lehetett pörgetni a blokkot.

Ekkor történt meg az els? (és remélem egyben utolsó) motoros buktám. Dobogók?r?l lefelé egy jobbos kanyarban rossz ívet vettem, lementem a padkára, onnan be az árokba. Sajnos az tele volt fametszés utáni ágakkal, gallyakkal, k?törmelékkel. Esztétikailag eléggé leamortizálták a gépet. Err?l a túrás képek között van is egy-két fotó. A túrát tudtam folytatni, de eléggé ramatyul nézett ki a gép, és csak vakargattam a fejem, hogy mi lesz :) Szerencsére a CASCO biztosítás segített (köszi RPM Motor).

Ezek után óvatosabb voltam a géppel. Érdekes módon a mai napig is látok egy-egy lapjára fektetett GSXF-et. Talán a gumi, talán a futóm?, nem tudom. Eddig 5-6 hasonló esetr?l tudok az ismer?sök között, akik buktak ezzel a típussal.

A városban meglep?en jól tudtam vele man?verezni, nem éreztem a nagy tömeget, illetve nem jelentett hátrányt a sorok közti haladásnál. Országúton általában a 140-es utazót tartottam, pályán viszont nem volt ritka a 200 km/h tartósan. Ekkor kicsit hasalós, de nem vészes. Rettenetesen kényelmes, még az alacsonyabb termet? utasoknak is megfelel? a szélvédelem. 190 cm-es magasságomnak teljesen király gép, magasra szerelt kormánycsutkákkal, kényelmes üléssel (városbéli puhányoknak, nyavajásoknak lehet a Suzukitól rendelni extra párnázott, zselés ülést erre a modellre). Leghosszabb túrám ezzel a géppel 700 km volt, és nem volt elzsibbadt testrészem, ami nagyon nagy szó szerintem.

A blokk rendkívül megbízható, hidegben indítás után hajlamos rögtöm felpörögni (szivatóval indul gáz nélkül), melegben csak gázzal, szívató nélkül. 7000-8000 között enyhén rezonál a blokk, sajnos pont ez volt a kedvenc utazási fordulatom. Ezért vagy alatta, de inkább felette használtam :) 100 km/h mellett 4500-at forog, 130 km/h-nál ez 6000 fordulat/perc. Ebben a tartományban nem eszik többet 4,5 liternél. Elég er?teljes motor, 93 LE, de ami nagyon lényeges, hogy majdnem egyenes a nyomatékgörbéje, azaz mindegy, hogy milyen fordulaton használja az ember, érzésre közel ugyanazt nyújtja, nincs lórúgás effektus. A vége óra szerint 235, Zsombor barátom gépe nyitott dobbal valamivel 240 felett megy.

Jól használható a kis olajszint-jelz? ablak a motoron, a kötelez? szervizek közeledtével könnyedén megállapítható, hogy kell-e utántölteni esetleg. Ezen kívül csak a lánc kenésére kellett odafigyelni, másra nem. Kiforrott igásló, beindítás után rögtön használható, nem melegszik túl, nem igényel kiemelt gondozást. Még az alsóörsi Harley fesztiválos felvonulás alatt sem volt semmi gond vele, pedig ott a 40 fokban történ? araszolás alatt sok motor vize felforrt, vagy állt be egy-két henger (err?l a túráról is készültek képek, amelyeket igyekszem hamarosan feltenni). Lég-olaj h?tés rulez.

Fékeit ott, akkor jónak gondoltam, de az R6 után már gyengének min?sítem. Kanyarban fékezéskor nem éreztem felegyenesedési hajlamot, jól adagolható féker? jellemzi a gépet.

Az idomok rendkívül drágák a biciklire, és Suzuki révén közvetlenül Japánból érkeznek, szállítási id? 3-4 hét. Ez a típus jól szerelhet?, sok helyen látszik, hogy az évek során a konstrukt?rök kiküszöböltek a hibákat. A m?szerfal teljesen funkcionális, egyszer? és jól olvasható. Külön piros pont jár a beépített digitális óráért.

Hosszabb túrákra vettem egy tanktáskát, iszonyú dögös volt ezzel a gép. Nagyon megrakva kicsit takarta a m?szereket, viszont javított a légellenálláson/örvényeken.

Nagyon jó érzéssel gondolok vissza a gépre, remélem az utódomnak is hasonlóan sok örömöt fog okozni a masina. Ár/érték aránya ma Magyarországon verhetetlen, ebben a túra-sport kategóriában nincs versenytársa. A Suzuki gyakorlatilag nulla fejlesztési és marketing költség mellett hihetetlen áron kínálja a gépet. Van benne anyag rendesen, talán ez is az oka, hogy nem érezni rajta annyira a sebességet, mint mondjuk egy R6-on. Strapabíró, kevés tör?dést igényel, dinamikus, kényelmes, és szép motorkerékpár a Suzuki GSX 750F.



Hozzászólások
mzs mondta [2008.08.25. 18 óra 58 perckor]:

Köszi szépen a részletes leirást, szerintem is remek kis moci a gsxf.
Roland mondta [2008.08.25. 20 óra 55 perckor]:

Mzs, a fenti írás több évvel ezel?tt készült. Ha ma megkérdeznél, már negatív irányba módosítanám az akkori álláspontom. Szerintem két alapvet? gond van a konstrukcióval: (1) elavult a futóm?ve, és (2) kicsit túlsúlyos. Viszont ha ennek tudatában motorozol vele, kitartó társ lehet a mindennapokban.
mzs mondta [2008.08.26. 11 óra 47 perckor]:

igen igazad van a futómuve tényleg kissé elavult,de kezd? motorosként megbizható nem túl drága motort szerettem volna vásárolni ami még aránylag jól is néz ki, és ezért volt jo az irásod.végignéztem az összes tesztet amit találtam és igy választottam.
Bass mondta [2008.09.07. 19 óra 19 perckor]:

Mzs, én is pont ugyanebben a fázisban vagyok. Viszonylag kezd? vagyok, szupersportot nem akartam venni, túra-sport kategóriában pedig ezt találtam a legjobbnak. Te hogy boldogulsz vele? Mindenki mondja, hogy kanyarodni nehéz vele egy kicsit, de meg lehet szokni. Bár még elég messze vagyok attól, hogy mélyre döntögessek...
mzs mondta [2008.09.21. 12 óra 52 perckor]:

Bass, nekem bevált, kell?en dinamikus, ha megszokod, kanyarodni sem nehéz vele. Eddig nem volt rossz tapasztalatom, kezdésnek szerintem nagyon jó moci, a másik, hogy 1999-2007, annyira rossz nem lehet, csak a hátsó lámpát modosították 2004-ben kivülr?l.
lace mondta [2009.11.03. 16 óra 13 perckor]:

basszátok meg :)
liszi mondta [2011.03.01. 17 óra 12 perckor]:

Annak ellenére hogy a nagysága volt az egyik ok amiért a GSXF-et választottam egy kicsit kényelmetlen, mondjuk én 190cm felett vagyok.Amúgy egy megbízható és nyomatékos vas.
sztibi mondta [2011.03.04. 22 óra 10 perckor]:

Én is hasonló okokból vettem, de nem sikerült összeszoknunk. Szerintem túl magasan van a súlypontja, ez okozhatja, hogy rosszabb vele kanyarodni, mint a a Yamahámmal. Igaz, öt év alatt nem mentem vele többet 1300 km-nél, a beszerelt riasztó állandóan leszívta az aksit. Most eladósorba került, maradok a Yamahámnál..
Kozma Zsolt mondta [2012.10.29. 13 óra 14 perckor]:

En Angliaban (Londonban) hasznalok egy 750-est,mar 1 eve.Elotte egy Fox-eye FZR 600-om volt.A fordulekonysaga nincs olyan jo,mint a Yamahaje,legalabbis itt varosban,de ettol eltekintve jol motorozhato.A szelvedelem a gyari (tul kicsi)szelvedo nagyobbra cserelesevel kivalora minositheto.A valtoja sokkal finomabb,mint a yamije a futomuve(elso)pedig gyengebb.Turazasra idealis,foleg,ha veszel ra egy Givi dobozt tartoval.Miota hasznalom a hatso fek beallasan kivul nem volt bajom vele,meg karbi szinkront sem igenyelt.Az enyem 2003-as es kb.6000 merfoldet mentem vele.Aki nem sebesseg hajhasz,annak megfelelo motor lehet.
Eugen mondta [2014.02.16. 7 óra 50 perckor]:

Tisztelt Motoros társak!
Motort vezetési stílushoz és felhasználás fügvényében kell vásárolni. Ennek tudatában és több motor ki probálása után,40-en túl modom a saját véleményem.
Suzuki gsx-f, olcsó fentartású,egyszr? olaj-leveg? h?tés?,masina.
Össze lehet hasonlítani más tipusokkal de csak kortásaikkal érdemes,a túra-sport szegmensben.
Az újabb fejlesztés? masinák másként viselkednek,finomabb,könnyedebb kezelhet?ségük,"ám" Nagyon tudnak büntetni, az ovatlan pilotákat.
A fenti írásokban jó meglátásokat,olvastam, de aki ennél a tipusnál köt ki az egy sok oldalú motort talál, mindenb?l egy kicsit.




Ha mondandód van...

Tagként kell belépned ahhoz, hogy hozzászólhass a bloghoz.